Hírek

    Az ember igen összetett lény, éppen ezért lényeges figyelmet fordítani minden minket érintő külső és belső tényezőre. Mivel nemcsak a sűrű anyagi test határoz meg bennünket, hanem a lélek és az elme is, érdemes olyan „ágazatokkal” is foglalkozni, úgy elméletben mint a gyakorlatban, amelyek több „részünket” is érintik. A női jóga egy olyan mozgásforma, ami egész lényünkre hatással van.

    Egyoldalúság lenne leszűkíteni a női jógát a különböző testgyakorlatokra, annak ellenére, hogy a fizikai testünk nagyon fontos és egyben a kiindulási pontot képez, a Hatha jóga elemeire épülő gyakorlatoknak. Felületesen vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a gátizmaink erősödnek és a szexuális élményeink erőteljesebbek. Azonban ezek csak egy apró töredékét jelentik a női jógának. Bármennyire is fontos testünk épsége és egészsége, nem elegendő csak azzal foglalkozni.

    Szerencsére a jóga többet „követel” a különböző ászanák kivitelezésénél. Összpontosításunk egy idő után igen jól kifejlődik és elkezdjük megismerni testünket más szemszögből is. Elménket és lelkünket is bevonjuk a női jóga gyakorlatokba, így lehetőségünk adódik arra, hogy jobban megismerkedjünk önmagunkkal és a női oldalunkkal.

    Míg a Hatha jóga megismerteti velünk a testünket és lelkünket, a női jóga a nőiségünkre is kiterjed, a specifikus gyakorlatai által. Mivel a legtöbb betegség lelki eredetű, az okok feltárásakor érdemes odafigyelni a nőiségre is. Ez a jóga típus több szempontból is jelentős testi és lelki egészségünk elérésében, megőrzésében.

    Author: karuna