Hírek

    Szinte minden fórumon azt hallhatjuk, hogy mennyire fontos a rendszeresség. Fontos a rendszeres étkezés, a rendszeres fogmosás és szinte minden. Ezek a megállapítások az esetek többségében igazak is, sőt! A rendszeresség kifejezetten fontos az emberek életében, ugyanis már évezredek óta a rendszerességen alapul az életünk.

    A jóga a mindennapi életben hasonló elveken nyugszik. Ebben az esetben is kiemelt helyet foglal el a rendszeresség, ami már-már alapvető követelmény. Nagyon sok kezdő számára az első buktatót a rendszertelen jóga mozgás jelenti. Míg egyik nap nagy lelkesedéssel kezdenek bele a jóga órákba, addig másnap már meggátolja őket a rossz kedvük, vagy egyéb tényező.

    Fontos tudni, hogy a jóga jótékony hatásai csak abban az esetbe tarthatóak fenn, ha a gyakorlatok a rendszerességen alapulnak. E-nélkül ugyanis szinte lehetetlen elérni azokat a célokat, amelyeket az oktatónk, vagy akár mi magunk tűzünk ki.

    A jóga felszabadítja a testet és a lelket, azonban ne feledjük el, hogy ehhez kifejezetten sok gyakorlásra van szükség és nem mellesleg kitartásra is. Sokan épp a kitartás hiánya miatt nem élik át azokat a pozitív előnyöket, amelyeket a jóga adni képes az emberek számára.

    Összegezve tehát a jóga a mindennapi életben akkor használható ki igazán, ha rendszerességen alapul. Ez ugyanis elengedhetetlen tényező a sikerek elérésében. Ne feledjük tehát, hogy sokszor nagyobb kitartásra lehet szükségünk, de a jóga a mindennapi életben majd mindezt meghálálja, és jobb közérzetet biztosít, ahogy a testet, úgy a lelket illetően is!

    Author: karuna