Hírek

    Ahogy szinte minden mozgáskultúrának, úgy a jógának is megvannak a maga segédeszközei. Korábbi cikkeink egyikében már beszéltünk a jóga matrac fontosságáról, most azonban a jóga ruha kerül terítékre, ugyanis ebben az esetben sem mindegy, hogy mit használunk.

    A jóga mint olyan, nyúlékonyságot igényel, s a hajlékonyság természetesen nem csak a jógát gyakorló személyre, hanem a ruhájára is vonatkozik. Aki tehát belevág a jóga tanulásába, fel kell készüljön arra, hogy olykor-olykor olyan testhelyzetekben találja majd magát, amelyek meglehetősen nagy hajlékonyságot igényelnek. Természetesen a kezdőknek nem kell azonnal minden követelménynek megfelelniük, de idővel a tanulók elsajátítják a nehezebb mozdulatokat is.

    Így hát a megfelelő jóga ruha viselése alapvető követelménnyé válik majd. Lássuk, hogy mitől is lesz jó a jóga ruha! Egyrészt fontos, hogy megfelelő alapanyagból készüljön. Kerüljük a különféle műanyag szöveteket. Inkább a természetes alapanyagokból készült ruhákat viseljük.

    Ez utóbbi állítás némileg ellentmond a hajlékonyságnak, ugyanis a természetes alapanyagok sok esetben kevésbé nyújthatók. A jóga ruha tervezők és gyártók azonban számtalan újítást vezettek be ezen a területen, így aki természetes alapanyagú ruhát szeretne, ugyanakkor jól nyújthatót is, mindenképp speciális jóga ruhát válasszon. Ezek a ruhák ugyanis kiválóan megtartják az izzadtságot és emellett szinte tökéletesen idomulnak a viselőjük testalkatához, ami kényelmi szempontból kifejezetten nagy előnyt jelent.

    Author: karuna