Hírek

    A jógáról az embereknek rendszerint egyfajta mozgáskultúra jut az eszében. Különféle könnyed mozdulatok, amelyek olykor megerőltető, nehéz fizikai munkát igényelnek. A jógáról alkotott általános kép ilyen. Ugyanakkor sokan nem tudják, hogy a jógának léteznek olyan válfajai is, amelyek szinte semmilyen mozgást nem igényelnek. Ilyen a jóga nidra is.

    Ez egy kiváló lehetőség azok számára, akik teljes mértékben el szeretnék lazítani az izmaikat és a gondolataikat is ki szeretnék tisztítani. A jóga nidra egy tudatos lazítást eredményez, amely szinte az éber alvással is összehasonlítható lehet. Ebben az esetben ugyanis a test alszik, míg a szellem éber.

    Olyan relaxációs folyamat ez, amely ellazítja a testet, az elmét és a lelket is, méghozzá kifejezetten nagy hatékonysággal. Fontos azonban, hogy a jóga nidra gyakorlását egyedül nem érdemes elsajátítani. Ez egy bonyolultabb, mélyebb ismereteket igénylő gyakorlat, amit mindenképp szakavatott tanítóktól érdemes átvenni.

    Fontos továbbá, hogy ne keverjük össze ezt a folyamatot az alvással, ugyanis a jóga nidra nem az alvásról szól. Sőt, aki alaposabban is áttanulmányozza a gyakorlatot, jól tudja, hogy szigorúan tilos az elalvás. Egyszóval nem egyszerű folyamat elsajátítani ezt a technikát, viszont, ha sikerül, az garantált felfrissülést jelent a testnek és a léleknek egyaránt.

    Ezzel a jóga fajtával nem csupán a pillanatnyi mentális vagy fizikai állapotunkat javíthatjuk, hanem a személyiségünket is fejleszthetjük, ami mai rohanó világunkban számtalan tényező hatására folyamatosan változik.

    Author: karuna