Hírek

    Nagyon sok nő nem tudja megélni azokat az energiákat, amelyek benne rejtőznek és amelyek évtizedek óta ott „szunnyadnak”. Pedig ha egy nő dolgozna a nőiességén, sok betegséget elkerülhetne és jól érezné magát a bőrében. A legtöbb női betegségnek a kiindulópontja, hogy a szebbik nem képviselői nem képesek magukat nőként elfogadni és ennek alapján élni meg az élet mindenegyes pillanatát.

    Ez egy nagyon komoly és mély dolog, hiszen egyetlen nő sem képes kiteljesedni, teljes életet élni, ha elnyomja, illetve nem éli meg a természet adta nőiességét. Erre való egy fantasztikus gyakorlatsor, ami a női jóga, aminek célja többek között a női energiák felszínre hozása. A női jóga azoknak a szerveknek, izmoknak az erősítésével foglalkozik, amelyek a nőiességet fejezik ki, ezen belül külön foglalkozik a medencealapi izmok erősítésével is.

    Ugyanakkor a gyakorlatok segítségével kezelhetőek bizonyos problémák, mint például a meddőség, vagy a szaporító szerveket érintő különböző betegségek. Sokan nem is tudják, hogy a fizikai egészségromlás vagy a mentális egyensúlyvesztés a nők esetében a nőiesség elnyomásából, megélésének hiányából fakad.

    A női jóga sajátos gyakorlataival a háttérbe szorított nőiességet és azokat az érzelmi blokkokat segít feloldani, amelyek ezen okok miatt alakulnak ki. A Nalíni női joga egyik sajátossága, hogy jótékony hatással van az érzelmekre, ami nagymértékben hozzájárul a nőiesség megéléséhez. Ráadásul a női jóga segít a tudatosság növelésében, a bennünket körülvevő világ megértésében, valamint a stressz oldásának az elsajátításában is.

    Author: karuna